Rev. Mustos István Sch.P.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Mustos (Nemesvámosi) István atya 1931. augusztus 10-én született Veszprémben, az ősi magyar városban. A gimnáziumot a kegyes atyáknál végezte, és 1949-ben ő maga is belépett a Piarista Rendbe. 1956 novemberében hagyta el Magyarországot és Rómában folytatta tanulmányait, ahol a Gergely Egyetemen szerzett teológiai fokozatot. Szerzetesi örökfogadalmát 1957-ben tette, pappá 1958. április 20-án szentelték Rómában. 1959-ben érkezett Amerikába, hogy csatlakozzék azokhoz a piarista atyákhoz, akiknek célja a Rend amerikai tartományának megalapítása volt. Matematikai és fizikai tanári diplomáját 1966-ban kapta a buffalói Canisius College-ban. Először Buffalóban tanít a Rend ottani iskolájában, majd 1969-ben Devonba helyezik át, ahol majdnem két évtizedig, 1987-ig a gimnázium igazgatója. Vezetése alatt az iskola anyagi helyzete és hírneve megerősödött. Ezalatt négyszer választották meg a tartomány helyettes provinciálisává és ő képviselte az iskolát a Főiskolai Bizottságban. 1985-ben a keleti partvidék Magyar Papi Egyesületének elnöke lett. 1987 és 1990 között a trentoni Szent István magyar plébánia káplánja, ahonnan 1990-ben került Passaicra, a mi egyházközségünk plébánosává. Azokban az években közli a három liturgikus évet felölelő heti elmélkedéseit a Katolikus Magyarok Vasárnapja. A külföldi magyarok püspökének, Miklósházy Attilának amerikai delegátusa. A Máltai Lovagrend észak-amerikai magyar csoportjának káplánja. Passaici tevékenysége alatt nagy energiával fogja össze nemcsak a plébániai híveket, hanem az összes itt élő magyarokat és azoknak különböző szervezeteit. Tevékeny támogatója a magyar cserkészetnek, iskolának, múzeumnak, minden magyar megmozdulásnak, szervezetnek. Mint a püspök delegátusa gondját viseli több más, papi ellátással küszködő magyar plébániának, és az ő áldozatos munkájának is köszönhető, hogy több magyar plébánia még mindig szolgálja a magyar híveket. Munkájáért 1998-ban a „Pro Ecclesia Hungariae” kitűntetést kapta a Magyar Püspöki Kartól. 1990-től 2007. júniusig a New Jersey Passaici Szt. István templom plébánosa, majd Magyarországon a Székesfehérvár-i papi otthon lakója. Hosszú és súlyos szenvedés után 2008. április 20-án hunyt el papszentelésének 50. évfordulóján.
Temetése  2008. május 14-én volt a budapesti Újköztemetőben, a piarista parcellában.


Rev. Mustos István Sch.P.
Pastor 1990 – 2007.

 

 Rev. Stephen Mustos was born on Aug. 10, 1931 in Veszprém, one of the most historic cities of Hungary. He studied under the Piarist Fathers and joined their order in 1949. Fr. Mustos left Hungary in November 1956 when he continued his academic life in Rome where he earned a degree in theology at Gregorian University. He made his vows to the order in 1957 and was or-dained on April 20, 1958 in Rome. Fr. Mustos came to the
United States in 1959 and joined those Piarist Fathers, whose goal it was to establish a prov-ince in this country. He earned a degree to be-come a teacher of mathematics and physics at Canisius College in Buffalo, New York. He taught in the Piarist school in Buffalo, before moving to Devon, Pennsylvania, where he was headmaster from 1969 to 1987. During his tenure as headmaster, the reputation of Devon Preparatory School flourished, as it enjoyed academic and financial prosperity. During this time, Fr. Mustos was elected four times Assistant to the Provincial and repre-sented the school to the College Board. In 1985, he became the President of the Asso-ciation of Hungarian Priests on the East Coast of the United States. From 1987 to 1990, Fr. Mustos served as the chaplain of St. Stephen’s Church in Trenton until he became the pastor of our parish in October of 1990. Fr. Mustos is the American delegate to Bishop Attila Miklósházy, the bishop of all Hungarian Roman Catholics living outside of Hungary. He is chaplain of the North American region of the Hungarian Knights of Malta. Fr. Mustos is dedicated to uniting his parishioners and members of local, national, and international Hungarian organizations. He also works on strengthening the ecumenical movement locally and abroad. He is a staunch supporter of Hungarian scouting, Hungarian schools, the Hungarian-American Museum of Passaic, and of every conceivable Hungarian organization. As the delegate of Bishop Mik-lósházy, Fr. Mustos personally attends to the needs of those Hungarians who live in the United States and do not have a Hungarian pastor. It is greatly due to his tireless effort that many Hungarian-Americans can worship in Hungarian to this day. He is a leader within the Hungarian community and brings honor to our parish through all he does. The Conference of the Hungarian Bishops has recognized his effort and awarded him the medal of “Pro Ecclesia Hungariae” in 1998. He passed away in Székesfehérvár, Hungary on April 20, 2008.
 


A Piaristák sírja az Újköztemetőben, Budapesten

Urbán József beszéde Mustos István temetésén 2008. május 14-én.
Kedves Testvérek!
I.
Az evangéliumból Jézus szavait hallattuk az előbb: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek." A Feltámadott
szavai ezek; Jézuséi, aki távozni készül tanítványaitól, az Atyához megy, és most ezzel vigasztalja és bátorítja
övéit.
Különösen is megszólítva érezzük magunkat ezekkel a szavakkal most, amikor rendtársunk, Mustos István
koporsójánál állunk. Vigasztalásra, bátorításra szorulunk, és ezért nyitott és érzékeny szívvel fogadjuk Jézus
szavait.
II.
1.
De az is eszünkbe juthat e szavak hallatán, hogy Jézus történetének, Jézus útjának más szakaszai is voltak. Jézus
nem egyszerűen távozik, hanem visszatér Atyjához. Visszatér, mert előbb eljött közénk, eljött idegenbe.
Utánunk jött, mint a jó pásztor, aki megkeresi az elveszett bárányt. Utánunk jött, elkóborolt és elveszett
emberek után, nem hagyott magunkra minket.
Rendtársunk életében is talán ez az a mozzanat, amely leginkább megragadja a figyelmünket. Az ő életét is az
határozta meg, hogy utánament embereknek; utánament azoknak, akiknek el kellett hagyniok az otthont, a
családi házat, a hazát. Vállalta a számkivetettséget a számkivetettekkel, az idegenséget a külföldre szakadtakkal,
a hontalanságot az otthonuktól megfosztottakkal.
2.
Halottunk, István atya piarista szerzetes volt. Szerzetes, aki Istennek szentelte az életét, Isten barátságát és
közelségét kereste. Nyitva tartotta a szívét, hogy vállalkozzék a lehetetlenre, Isten befogadására. Erre a
lehetetlen, de mégis mindegyikünk szívünkben ott élő vágyra figyelt: a végtelen befogadására. Nyugtalan volt
az ő szíve is, és arra vágyott, hogy Istenben nyugodjék meg. Embernek ez valóban lehetetlen, de Istennek nem.
Alighanem ez tette rendtársunkat szabaddá. Szabad ember volt, mert az Isten-keresésnek szentelte az életét. Ez
adott neki belső biztonságot és tartást, és így vált képessé arra, hogy figyelmes legyen és választ tudjon adni
mások szükségére.
Hitt abban, hogy a legnagyobb szükségünket, a legnagyobb ínségünket, az Istenre szomjazásunkat is kielégíti
Isten. Hitt abban, hogy Isten nem érzéketlen, nem süket, nem távoli. Hitt abban, hogy Isten közel jön, fölkeres
minket az idegenségünkben, elszakítottságunkban is. Hitt abban, hogy Isten érzékeny a bajainkra, és hogy
meghallja szótlan kiáltásunkat is.
És mert ilyen Istene volt István atyának, bátor és nagylelkű tudott lenni. Bátor arra, hogy ő se legyen távoli
semmilyen szükségtől; bátor arra, hogy meglásson bajokat, és válaszoljon szenvedésekre. És nagylelkű volt,
mert tudta, hogy az életével valami sokkal nagyobban vesz részt, mint amit mi emberileg át tudunk látni. Tudta,
hogy az élete része egy meghaladhatatlanul nagyszabású történetnek: Isten és ember közös történetének.
3.
Nemcsak az életében tanított rendtársunk, hanem az életével is tanít minket. Arra tanít, hogy figyeljünk erre a
szívünkbe öntött vágyra és nyugtalanságra, amely Istenre nyit meg minket. Bátorít, hogy innen merítsünk erőt a
mindennapjainkhoz; ez legyen döntéseink és tetteink szemhatára. Bátorít, hogy nyissuk meg a szívünket a
körülöttünk élők szükségleteire és szenvedéseire. Bátorít, hogy merjünk utána menni az idegenbe, bajba,
kitaszítottságba került testvéreinknek.
III.
Köszönjük rendtársunknak, Mustos István atyának ezt a tanítást és tanúságtételt. És köszönjük Urunknak,
Mennyei Atyánknak rendtársunkat. Hálásak vagyunk érte; örülünk, hogy ismerhettük; köszönjük szeretetét és
áldozatos szolgálatát, minden segítségét.
Imádkozunk, hogy teljesüljön az, amire szívében vágyakozott: találkozzék Istenünkkel, Mennyei Atyjával.


Bulányi György beszéde Mustos István gyászmiséjén
2008. május 14-én
Kedves Rokonok, kedves Barátok és szeretett Rendtársaim, akik eljöttetek Pista gyászmiséjére!
Az imént hallott jézusi szavak nem lehelnek semmiféle gyászlevegőt, még engesztelésről sem beszélnek, hanem
nagy-nagy örömet árasztanak szívünkbe. Miért? Azért, mert akiket az Atya Jézusnak adott, azok mind
elérkeznek Hozzá. Jézus meg nem dobja ki őket. Nem bizony, mert azért jött közénk, hogy megtegye Atyja
akaratát. Ez pedig abban áll, hogy el ne veszítsen senkit se azok közül, akiket Jézusnak adott. Hanem azt bízta
Fiára, hogy feltámassza azokat, akik befejezik földi pályafutásukat. Így hát aztán eljött pár hete Pistáért is,
elvitte Magukhoz őt, s megmutatta neki odafenti szállását, mert odafent sok lakóhely van, s azok közül jut egy
Pistának is. Jézus nem is beszélt engesztelésről, csak arról, hogy igyekezzünk jobbítani az életünkön, s arról,
hogy égi édesapánk olyan, mint a tékozló fiú papája volt. Tudjuk jól mindannyian, hogy milyennek rajzolta meg
őt számunkra Jézus.
De hát hogy jutok ahhoz a megtisztelő lehetőséghez, hogy mindezeket én mondjam el Nektek, Testvéreim?
Hiszen tizenhárom évvel hamarább lettem piarista diák, mint Pista, és nem is Veszprémben, csak itt, Pesten, a
Duna partján, ahol most is lakom. Mikor meg Pista belépett rendünkben, akkor meg a még messzibb
Debrecenben voltam, s már egyetemi lelkész. Majd csak a Rómában kiadott rendi Katalógusokban fedezem fel,
hogy létezik egy Mustos István nevű magyar piarista rendtársam is, aki Amerikában él. Azt meg, hogy Pista
Nemesvámosi is, csak ma délelőtt tudtam meg az unokahúgától. Az utolsó húsz évben évenként ötvenszer is
keresztülutazom e falun, mert '84-ben építettem egy lelkigyakorlatos házat a balatonfelvidéki Budaváriban, s
oda Veszprémből csak Nemesvámoson keresztül lehet eljutni. De azért egyéb úton is közeledem már Pista felé,
mert '89 végén kapok jó ötven esztendő után világútlevelet is, s nekem okvetlenül el kell még az amerikai
magyaroknak is mondanom, hogy miként vitézkedtünk itt az orosz megszállás félszázadában. Azért kellett
elmondanom, mert meghívtak magukhoz két hónapra, hogy minden amerikai magyarnak elmondhassam
Vaincouvertől s Torontótól Miamiig az idehaza történteket s beszámoljak a Bokor vitézkedéseiről is, melyeknek
eljutott híre hozzájuk is. S ott volt az amerikai meghívó magyarok között ez a Nemesvámosi Mustos is. Bizony
ott! Két napot tölthettem nála a New York közeli Passaicban. S vittem oda magammal egy sereg fiatalt is, mert
éppen akkor öt hónapot töltöttek a 16. századi magyarországi habánok Amerikában élő késő unokáinál. Ha meg
tudtam jelentetni könyveimet, ebbe a Pistától kapott dollárok is besegítettek - áldja meg értük Pistát az Isten.
Mindez '92-ben volt. Akkor élvezhettem Amerikában Pista plébániáján az ő és ottani magyar népének a
vendégszeretetét is.
A következő találkozásunk már 15 évvel később történik, s nem Amerikában, hanem a székesfehérvári
kórházban, ahova a mostani misét főcelebráló tartományfőnökünkkel megyek, s ott ismerem meg
hazajöttünkben Zsuzsát, az unokahúgát is, akitől hasznos információkat kapok Pistáról, s aki tudomásom szerint
nem kevés energiáját áldozta ezekben az években rendtársunkra - őt is áldja meg érte az Isten.
Hamarosan újra találkozom Pistával már a fehérvári Papi otthonban, ahol is Kállay Emillel látogatom meg őt,
egy Pistával nagyjából egykorú piaristával, aki Debrecenben volt tanítványom.
Utolsó találkozásunk már halála előtt másfél nappal történik. Megint tartományfőnökünkkel látogatjuk meg őt.
Magam olvasom fel neki a Szentatyától érkező köszöntést - aranymiséje alkalmából. Már csak szempillája lelecsukásával
tud válaszolni kérdéseimre: Pista, érted-e, amit mondok?
S most itt vagyunk, Testvéreim, hogy imádkozzunk érte. Hogy megköszönjük, hogy adta őt Isten nekünk:
családjának, hazánknak, Rendünknek. Hogy együtt örvendezzünk annak, hogy Pista már túljutott mindannyiunk
közös próbáján. Azon a próbán, melyen meg kell mutatnunk életünkkel, hogy mi is az Atya szerelmetes lányai
és szerelmetes fiai vagyunk, Jézusunknak pedig nagyon jó testvérei. Meg még egymás számára is azok akarunk
lenni. Most és mindörökre. Ámen.