|
Török Béla atya 1919. május 25 én született a
Vas megyei Pinkamindszenten. 1943. június 27-én
Szombathelyen szentelték pappá. Első kápláni
helyét Letenyén kapta, 1943-46 között, majd
Vasszentmihályon káplán 1946-tól 1949-ig. Ezután
adminisztrátori kinevezést kap Alsószölnökre,
ahonnan a hívei figyelmeztetésére, miszerint az
Államvédelmi Hatóság a letartóztatására készül
1950. június 12-án disszidál. Németországban, a
Müncheni Egyházmegyébe fogadják be, és 1950-től
1952. március 20-ig a Landshut-i magyar hívek
lelkipásztori gondozásával megbízott káplán.
1952. március 31-én vándorol ki az Amerika
Egyesült Államokba.
Az Egyesült Államokban először 1952. április
17-én kap kápláni kinevezést, Newpartba, mely
megbízását 1953. június 13-ig tölti be, majd
1953. június 20-től 1956. szeptember 1-ig Bay
City, Michigan káplánja, 1956. szeptemberétől
1958. májusáig Chesaning, Michigan, 1958.
májusától egy évig Saginaw, Michigan káplánja.
Első plébánosi kinevezését 1959. májusában
kapja, tizenegy évig a Whittemore-i St. James
Church, aztán pedig Harbor Beach-ban egy
német–lengyel egyházközség plébánosa volt.
Közben 1963-ban egyházjogi helyzete is
tisztázódik, mivel inkardinálódik a Saginaw-i
egyházmegyébe, ahol több alkalommal is az
egyházmegyei papi tanács tagja, valamint
1976-tól püspöki vikárius. Az Egyesült Államok
állampolgársági esküjét 1958. augusztus 28-án
teszi le.
1978-ban, Dunay atya halála után
vette át a Szent István plébániát, amelyet
1990-ig, nyugdíjba vonulásáig szolgált az ő
csöndes, reflektorfényt kerülő módján. Mivel más
egyházmegyés volt, ezért a püspöke először két
évre engedi el, majd ezt újra meghosszabbítja
két évvel. Ez után az új püspök Kenneth Edward
Untener engedi el véglegesen, arra hivatkozva,
hogy ő maga is magyar származású.
Rev. Török Béla
idejére esik a plébánia körüli település
demográfiai arculatának megváltozása, aminek
következményeképpen sok hívő hagyta el a
plébániát. Nyugdíjas éveit otthon, a nyugati
határ mentén családja körében töltötte. 1998.
február 22-án halt meg a burgenlandi Rechnitzben.
A szombathelyi Szent Kvirin (szalézi) templomban
nyugszik, Isten Szolgája Brenner János
közelében, közvetlenül a templom alapító szalézi
atyák mellett. Ebben a templomban nyugszik
édesanyja is.
|
Rev. Török Béla
Administrator 1978 - 1984
Pastor 1984 – 1990 |
Rev. Béla Török was born on May 25, 1919 in
Pinkamindszent, Hungary. He was ordained to the
priesthood on June 27, 1943. He fled from
Hungary in 1950, when he was warned by his
parishioners in Alsószolnok that he may be in
danger of being detained. He arrived in the
United States in 1952, where he served as a
chaplain at St. James Church in Whittemore,
Michigan for 11 years. He was pastor of a
German-Polish parish in Harbor Beach. Fr. Török
became our pastor in 1978 following the death of
Fr. Dunay and served until his retirement in
1990. It was during Fr. Török’s tenure that the
demographic face of Passaic began to change,
causing some parrishioners to leave St.
Stephen’s. He retired in 1990 and spent his last
years in the Western part of Hungary. He passed
away in Reichnitz, Austria on February 22, 1998.
|
Török
Béla atya állandó levelezésben állt Mécs Lászlóval, a XX.
századi magyar líra kiemelkedő alakjával. A papköltő
többször is „megajándékozta” őt egy-egy levélben
elküldött kézírásos versével.
Ökörszem lett a Kékmadárból
Hajszolt vénségem halk nyugalma
Te vagy most, ősi Pannonhalma.
A parkban járok, mely kihalt
és hallgatom a hóvihart.
Mást
elriaszt sár s vézna izma
- engem visz vágy és gumicsizma:
apró csodát vár s dudorász
a volt vadász, volt madarász.
Vadászni, madarászni annyi,
mint leskelődni! Pillanatnyi
kis élmény is lehet csoda,
ha csodavárón mégy oda.
Fent
égbe száll zsolozsma, ének,
- itt lent a Szenthegy szennyvízének
csatornájából fényre ér
egy kis cigánypurdényi ér.
Ha behunyom szemem, a csacska
cigánypurdényi szennypatakcsa
úgy zeng, mint bakonyi berek
mélyén a kristály víz-erek.
Csodáltat a csúf szennyerecske:
mert néki is van nefelejcse
nyáron! Vízében van zene!
S van titka: víg ökörszeme!
Mert
partodvába bújva bölcsen
Felelget itt a csöpp ökörszem:
ha meglát, guggint, s elröpül
a zörgő fű s gizgaz közül.
Vén
lantost, lám a nagy csodáknak
tűntén e semmi is csodáltat:
Ökörszem lett a száz határ
kertjén át űzött Kék Madár!
Pannonhalma - Mécs László
Ajánlás: Török Bélának Amerikába küldöm az Ökörszemet
Béla napra, 1970. ápr., a szeretet küldeményeként.
Rev. Török Béla sírja - előtte Nepomuki Szent János
szobra. P. Csány Péter SDB fényképe
Rev. Török Béla sírja - P. Csány Péter SDB fényképe
Rev. Török Béla sírja - P. Ádám László SDB a templom
építője és P. Koller József SDB első plébános mellett -
P. Csány Péter SDB fényképe |