Vas László atya Nagyváradon született 1965-ben
református családban. Középiskoláit is itt
végezte, érettségi után református teológiára
felvételi előkészítőre járt, majd 1985-ben
katolizált. 1992-ben Tempfli József
megyéspüspöke Budapestre küldte tanulni. A
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi
Fakultásán szerzett Baccalaureatus fokozatot.
Szentelése után első kápláni helye Nagyváradon a
Barátok templomában volt 1998. júliusa és
szeptembere között, majd 1998. szeptemberétől
1999 szeptemberéig Hegyközcsatár és Hegyközújlak
plébánosa, illetve Szent László Katolikus Iskola
és a nagyváradi Máltai Szeretetszolgálat
lelkivezetője. 1999. októberében püspöke Rómába küldte a Gregoriana
(Gergely) egyetemre a Római Pápai Magyar Intézet
lakójaként. 2000 június végén Francis George
Chicagói bíboros levelére, nyári kisegítésre
érkezett Chicagóba. Októbertől megyéspüspöke,
Tempfli József engedélyével itt folytatta
tanulmányait. Következő év nyarától a Chicagói
érsekség "Associate Pastor" kinevezést adott
neki. A pap fölé az érsekség adminisztrátort
nevezett ki Father Michael Danek személyében.
Később, majd maga John Manz püspök vette át az
adminisztrátori tisztséget. 2003 márciusában a
chicagói érsek kinevezte Vas László lelkészt az
egyházközség adminisztrátorává. Chicagoban
végzett munkásságáért megkapta a Magyar
Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Mustos atya
távozása után adminisztrátori rangban átvette a passaic-i Szent István
R. K. Magyar Templom vezetését, melyet
napjainkig végez.
A patersoni egyházmegye püspöke 2017. június
29-i napjával plébánosnak nevezte ki. |
Rev. Vas László
Administrator
2007-2017
Pastor
2017- |
Father Vas was born in Nagyvárad onto a
protestant family, but converted to Catholicism
in 1985. He went to the Pázmány Péter University
to study theology, and after his ordination he
became a parish priest near his home town. Vas’
Bishop in Nagyvárad gave permission for Father
Vas to remain in Chicago to continue his
collegiate and theological studies and to serve
the spiritual needs of the parish.
In July of 2001, the Archdiocese of Chicago
names Father László Vas “associate pastor” of
St. Stephen King of Hungary Church. Carried out
his work in Chicago received the Knight's Cross
of the Order of Merit of the Hungarian Republic. After the
departure of Rev. Mustos, the bishop assigned
Rev. Laszlo Vas to oversee the life of our
parish. |