|
A legfontosabb imádságok és tudnivalók
A keresztvetés
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
A Szentháromság dicsőítése
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.
Az apostoli hitvallás
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és
földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő
egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott
Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett
Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és
eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható
Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és
holtakat. Hiszek a Szentlélekben. Hiszem a katolikus
Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök
bocsánatát, a test föltámadását és az örök életet. Amen.
Az Úr imája (Miatyánk)
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te
neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te
akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi
kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg
vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk
vérszág, a hatalom és a dicsőség mindörökké.) Amen.
Az isteni erények felindítása
Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy.
Istenem, remélek tebenned, mert mindenkor hű és irgalmas
vagy.
Istenem, mindennél jobban szeretlek téged, mert
végtelenül jó és szeretetre méltó vagy.
Az angyali üdvözlet (Üdvözlégy)
Üdvözlégy Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled,
áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te
méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária,
Istennek szent anyja! Imádkozzál érettünk, bűnösökért,
most és halálunk óráján. Amen.
Az Úr angyala
Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, -- és
ő méhében foganá Szentlélektől szent Fiát.
Üdvözlégy...
Íme az Úrnak szolgáló leánya, -- legyen nekem a te igéd
szerint.
Üdvözlégy...
És az Ige testté lőn, -- és miköztünk lakozék.
Üdvözlégy...
Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja. -- Hogy méltók
lehessünk Krisztus ígéreteire.
Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe
szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által
szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését
megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a
föltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk
Jézus Krisztus által. Amen.
Reggeli imádság
Szívem első gondolatja
Hozzád száll fel Istenem,
Te őriztél meg az éjjel,
Maradj ma is énvelem!
Téged áldlak és imádlak,
Mint szerető gyermeked,
Szívem csakis azt akarja,
Ami kedves teneked.
Édes Jézus, add kegyelmed,
Őrizz engem szüntelen,
Hogy egész nap neked éljek
Tiszta szívvel, bűntelen.
Szűz Mária, Jézus anyja,
Te mindnyájunk anyja vagy,
Oltalmazz meg minden bajtól,
Kísértésben el ne hagyj! Amen.
|
Esti imádság
Ó édes Istenem,
Hálát ad most lelkem,
Hogy egész napon át
Úgy szerettél engem.
Bánom sok vétkemet,
Szent Fiadnak vére
Mossa meg kegyesen
Szívemet fehérre!
Virrasszon felettem
Gondviselő szemed,
Kérlek, óvd ez éjjel
Testemet, lelkemet.
Szűzanyám, s őrangyal
Legyetek énvelem,
Ha ti rám vigyáztok,
Nyugodt lesz éjjelem. Amen. |
Más reggeli imádság
Szívből kérlek Istenem,
Ma egész nap légy velem.
Segíts meg, hogy jó legyek,
Mindenkivel jót tegyek.
Ha rám nézel e napon
Öröm legyen arcodon. Amen. |
Más esti imádság
Kezed közé leteszem
Elmúlt napom, Istenem.
Minden munkám, örömöm,
Ami jó volt, köszönöm.
Ígérem, még jobb leszek
Őrizd Uram, gyermeked. Amen. |
Krisztus lelke szentelj meg engem...
Krisztus lelke, szentelj meg engem, Krisztus teste,
üdvözíts engem, Krisztus vére, ihless meg engem,
Krisztus oldalából folyó víz, tisztíts meg engem, Ó édes
Jézus hallgass meg engem! Szent sebeidbe rejts el engem,
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled. A gonosz ellenségtől
oltalmazz engem. Halálom óráján hívj magadhoz engem, és
engedj Hozzád jutnom, hogy szentjeiddel dicsérjelek,
mindörökkön örökké. Amen.
Fogadd el Uram, szabadságomat...
Fogadd el Uram, szabadságomat, fogadd egészen. Vedd
értelmemet, akaratomat s emlékezésem. Mindazt amim van,
és ami vagyok, Te adtad ingyen. Visszaadok Uram
egyszerre mindent. Legyen felettünk korlátlan úr
rendelkezésed. Csak egyet hagyj meg ajándékul: szeretnem
téged. Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel, s
minden, de minden gazdagság enyém, más nem kell. Amen.
Szűz szülője Istennek...
Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek. Tied
élet s halálban, tied jó és balsorsban, tied küzdve,
szenvedve, tied most és örökre. Szűz szülője Istennek,
engedd, hogy tied legyek. Anyám, benned bízom és
remélek, Anyám, teutánad epedek. Anyám, te jóságos,
kegyelmezz, Anyám, te hatalmas védelmezz. Anyám, ó jöjj,
segíts küzdeni! Anyám, ó jöjj segíts szenvedni! Anyám, ó
jöjj, ne hagz isteni erények felindítása
Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy.
Istenem, remélek tebenned, mert mindenkor hű és irgalmas
vagy.
Istenem, mindennél jobban szeretlek téged, mert
végtelenül jó és szeretetre méltó vagy.
Az angyali üdvözlet (Üdvözlégy)
Üdvözlégy Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled,
áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te
méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária,
Istennek szent anyja! Imádkozzál érettünk, bűnösökért,
most és halálunk óráján. Amen.
Az Úr angyala
Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, -- és
ő méhében foganá Szentlélektől szent Fiát.
Üdvözlégy...
Íme az Úrnak szolgáló leánya, -- legyen nekem a te igéd
szerint.
Üdvözlégy...
És az Ige testté lőn, -- és miköztünk lakozék.
Üdvözlégy...
Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja. -- Hogy méltók
lehessünk Krisztus ígéreteire.
Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe
szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által
szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését
megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a
föltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk
Jézus Krisztus által. Amen.
Reggeli imádság
Szívem első gondolatja
Hozzád száll fel Istenem,
Te őriztél meg az éjjel,
Maradj ma is énvelem!
Téged áldlak és imádlak,
Mint szerető gyermeked,
Szívem csakis azt akarja,
Ami kedves teneked.
Édes Jézus, add kegyelmed,
Őrizz engem szüntelen,
Hogy egész nap neked éljek
Tiszta szívvel, bűntelen.
Szűz Mária, Jézus anyja,
Te mindnyájunk anyja vagy,
Oltalmazz meg minden bajtól,
Kísértésben el ne hagyj! Amen.
|
Esti imádság
Ó édes Istenem,
Hálát ad most lelkem,
Hogy egész napon át
Úgy szerettél engem.
Bánom sok vétkemet,
Szent Fiadnak vére
Mossa meg kegyesen
Szívemet fehérre!
Virrasszon felettem
Gondviselő szemed,
Kérlek, óvd ez éjjel
Testemet, lelkemet.
Szűzanyám, s őrangyal
Legyetek énvelem,
Ha ti rám vigyáztok,
Nyugodt lesz éjjelem. Amen. |
Más reggeli imádság
Szívből kérlek Istenem,
Ma egész nap légy velem.
Segíts meg, hogy jó legyek,
Mindenkivel jót tegyek.
Ha rám nézel e napon
Öröm legyen arcodon. Amen. |
Más esti imádság
Kezed közé leteszem
Elmúlt napom, Istenem.
Minden munkám, örömöm,
Ami jó volt, köszönöm.
Ígérem, még jobb leszek
Őrizd Uram, gyermeked. Amen. |
Krisztus lelke szentelj meg engem...
Krisztus lelke, szentelj meg engem, Krisztus teste,
üdvözíts engem, Krisztus vére, ihless meg engem,
Krisztus oldalából folyó víz, tisztíts meg engem, Ó édes
Jézus hallgass meg engem! Szent sebeidbe rejts el engem,
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled. A gonosz ellenségtől
oltalmazz engem. Halálom óráján hívj magadhoz engem, és
engedj Hozzád jutnom, hogy szentjeiddel dicsérjelek,
mindörökkön örökké. Amen.
Fogadd el Uram, szabadságomat...
Fogadd el Uram, szabadságomat, fogadd egészen. Vedd
értelmemet, akaratomat s emlékezésem. Mindazt amim van,
és ami vagyok, Te adtad ingyen. Visszaadok Uram
egyszerre mindent. Legyen felettünk korlátlan úr
rendelkezésed. Csak egyet hagyj meg ajándékul: szeretnem
téged. Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel, s
minden, de minden gazdagság enyém, más nem kell. Amen.
Szűz szülője Istennek...
Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek. Tied
élet s halálban, tied jó és balsorsban, tied küzdve,
szenvedve, tied most és örökre. Szűz szülője Istennek,
engedd, hogy tied legyek. Anyám, benned bízom és
remélek, Anyám, teutánad epedek. Anyám, te jóságos,
kegyelmezz, Anyám, te hatalmas védelmezz. Anyám, ó jöjj,
segíts küzdeni! Anyám, ó jöjj segíts szenvedni! Anyám, ó
jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó
hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is
segítened, ó hűséges! Fogsz is segíteni, ó kegyelmes!
Anyám, te vagy a kegyelmek anyja, Szomorúak
vigasztalója, Bűnösök oltalmazója és menedéke, Föld
reménye s mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet
hasztalanul? Ki távozott tőled meghallgatatlanul? Azért
bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít,
minden időben. Biztosan állítom életben s halálban:
Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem s
meghalok ezen hitemben, hogy veled leszek ó Anyám, fönn
az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied
legyek. Amen.
A szentolvasó (Rózsafüzér)
Az első három Üdvözlégyben:
1. aki hitünket növelje.
2. aki reményünket erősítse.
3. aki szeretetünket tökéletesítse.
Az örvendetes olvasó titkai:
1. akit te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál.
2. akit te, Szent Szűz Erzsébetet látogatván hordoztál.
3. akit te, Szent Szűz a világra szültél.
4. akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál.
5. akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál.
A fájdalmas olvasó titkai:
1. aki érettünk vérrel verítékezett.
2. akit érettünk megostoroztak.
3. akit érettünk tövissel koronáztak.
4. aki érettünk a keresztet hordozta.
5. akit érettünk keresztre feszítettek.
A dicsőséges olvasó titkai:
1. aki a halálból feltámadt.
2. aki a mennybe fölment.
3. aki nekünk a Szentlelket elküldte.
4. aki téged, Szent Szűz a mennybe fölvett.
5. aki téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott.
A világosság titkai
1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
2. Aki a kánai menyegzőn kinyilvánitotta isteni erejét.
3. Aki meghírdette Isten országát.
4. Aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.
5. Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát
Most segíts meg Mária...
Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a
búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem
segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek
nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy,
mutasd meg, hogy anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó
irgalmas Szűzanya! Amen.
Oltalmad alá futunk...
Oltalmad alá futunk Istennek szent Anyja! Ne vesd meg
könyörgésünket szükségünk idején, hanem oltalmazz meg
minket minden veszedelemtől mindenkor dicsőséges és
áldott Szűz. Asszonyunk, Közbenjárónk és szószólónk!
Engeszteb>Ima Szent Józsefhez
Szent József légy házunk ura, kis családunk pátrónusa.
Egyetértés, hű szeretet egyesítse szíveinket. Az ég felé
mutass utat, gyámolítsd az ellankadtat. Küzdelmünkben
légy segélyünk, erényekben példaképünk. Átadjuk a ház
kulcsait, oltalmazd és védd lakóit. Zárd ki mindazt, ami
káros, ami üdvünkre hátrányos. Engedd be az
isten-áldást, minden jóban gyarapodást. Ajánlj minket
Jézusodnak és szeplőtelen Szűz Arádnak, hogy családunk
kisded háza Názáretnek legyen mása. Amen.
Hitünk fő igazságai
1. Egy Isten van. -- Az egy Istenben három személy van:
az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
2. Isten a világ teremtő Ura és gondviselő Atyja.
3. A Fiúisten emberré lett, meghalt és feltámadt, hogy
minket megváltson és üdvözítsen.
4. Isten irgalmas, a megtérő bűnösnek szívesen
megbocsát. -- Isten igazságos, a jókat megjutalmazza, a
gonoszokat pedig megbünteti.
5. Isten kegyelme az üdvösségre szükséges.
6. Az ember lelke halhatatlan, teste pedig feltámad.
7. Jézus Krisztus Egyházat alapított, és ennek legfőbb
pásztora a római pápa.
Jézus örömhíre
Mennyei Atyánk végtelenül szeret minket, meghív
országába, gyermekévé fogad, és földi életünk után
hazavár az örök életre.
A főparancsolat (Vö. Mk 12,30-31)
1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes
lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.
2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Jézus ,,új parancsa'' (Vö. Jn 13,35):
Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.
A tízparancsolat
1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10. Mások tulajdonát ne kívánd!
Az Egyház öt parancsolata
1. A vasárnapot és az egyházi ünnepeket szentmisével és
munkaszünettel szenteld meg!
2. A pénteki bűnbánati napokat és a parancsolt böjtöket
tartsd meg!
3. Évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozz
meg!
4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és
gyermekeidet katolikus módon neveld!
5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!
A szentségek
1. a keresztség,
2. a bérmálás,
3. az Eukarisztia,
4. a bűnbocsánat szentsége,
5. a betegek kenete,
6. az egyházi rend,
7. a házasság.
Így készülünk a szentgyónásra
A Szentlélek segítségét kérjük:
Szentlélek Úristen, add kegyelmedet, hogy bűneimet
megismerjem, szívből megbánjam, és őszintén meggyónjam.
Megvizsgáljuk lelkiismeretünket: Utoljára gyóntam:...
Áldozni szoktam:... Bűneim...
(Valamelyik lelkitükör segítségével gondolatban szedd
össze, és jegyezd meg, hogy milyen bűnökkel bántottad
meg a jó Istent. Ha valamit meg akarsz kérdezni, akkor
arra is készülj fel!)
Megbánjuk bűneinket (Bánatimádság)
Istenem, szeretlek téged, ezért teljes szívemből bánom,
hogy bűneimmel megbántottalak. Kérlek, bocsáss meg
nekem. Ígérem, hogy ezentúl a jóra törekszem, és a bűnt
kerülöm.
A gyónás módja
Gyónó: Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Pap: Mindörökké! Ámen!
Gyónó: Az Atya a Fiú és a Szentlélek
nevében!
Gyónó: Gyónom a Mindenható Istennek, és
Isten helyett neked lelkiatyám hogy utolsó gyónásom óta
a következő bűnöket követtem el. Utoljára
gyóntam........és a következő bűneimre
emlékszem.........
Gyónó: Teljes szívemből bánom minden
bűnömet mert azokkal a JóIstent megbántottam. Erősen
fogadom, hogy ezután nem vétkezem, a bűnt és a
bűnrevezető alkalmakat elkerülöm és a jóra törekszem,
ezért kérek üdvös elégtételt és feloldozást.
Feloldozás után:
Pap: Magasztaljuk Istent mert jóságos
hozzánk.
Gyónó: Mert örökké szeret minket.
Pap: Isten megbocsájtotta bűneidet, menj
és ne vétkezz.
Gyónó: Istennek legyen hála.
Gyónó: Az Atya a Fiú és a Szentlélek
nevében!
Gyónó: Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Pap: Mindörökké! Ámen! |